
A következő oldalon lévő kis videoban a rendező és a komponista beszél a zene elkészüléséről, bepillanthatunk a score keletkezésének különböző momentumaiba, valamint láthajuk a szerzőt munka közben, hangszerei között.
Beindult a filmes díjszezon, ez tény. Tegnap este ugyanis a amerikai kollégáik után, a brit független filmesek is kiosztották saját díjukat. Az immáron 10 éves BIFA-n, az évek során olyan filmek győztek már, mint Az elszánt diplomata (The Constant Gardener), a filmnek a férfi és női főszereplője is díjat nyert (Ralph Fiennes, Rachel Weisz), szintén győzött a Vera Drake is, de például A Barlang (The Descent) rendezőjét is jutalmazták már itt. Illetve érdekesség ezzel a díjjal kapcsolatban, hogy tavaly, brit színésznőként, itt nem Helen Mirren lett a győztes, A Királynőben nyújtott alakításával, sőt magát a filmet sem halmozták el díjakkal.
Idén a filmek között a Control lett a legjobb, a film rendezője Anton Corbijn pedig a rendezői kategóriában diadalmaskodott. Legjobb színésznő Judi Dench lett (Egy botrány részletei, Notes on a Scandal), a legjobb férfi színésznek járó díjat Viggo Mortensen (Keleti, ígéretek, Eastern Promises) vihette haza, míg a mellékszereplő színészek koedukált kategóriájának díját Tony Kebbell kapta a Controlban nyújtott alakításáért. A forgatókönyvírók között az Egy botrány részletei írója Patrick Marber bizonyult a legjobbnak. A legjobb dokumentumfilmnek járó díjat Joe Strummer műve a The Future Is Unwritten kapta. A legjobb technikai teljesítményért járó díjat Mark Tildesley-nek ítélték, a Napfényért (Sunshine) látványvilágáért. A legjobb nem angol nyelvű független filmnek A mások életét (The Lives of Others) választották.
A Richard Harris-ről elnevezett, gyakorlatilag életműdíjat, a Beowulfot is megformáló Ray Winstone kapta, míg a Variety Award Daniel Craig-hez vándorolt.
A Control a fent megnevezett kategóriákon kívül még kettőben diadalmaskodott (legjobb kezdő rendező, és legjobb kezdő színész).
Thomas Newman jövőre újból egy Sam Mendes film zenéjén dolgozik. A komponista eddig már háromszor készített aláfestőzenét a rendező filmjeihez, ebből kettővel egy-egy oscar jelölést is kiérdemelt (Amerikai szépség, A kárhozat országútján). Azonban napjaink egyik legtehetségesebb, és igen egyedi stílusú zeneszerzőjét az aranyszobor eddig elkerülte. Mendes új filmje a Revolutionary Road a jövő év egyik sikerfilmjének ígérkezik. A filmben ugyanis a Titanic után ismét egy párt alkot Kate Winslet és Leonardo DiCaprio. Ismerve Newman munkásságát, igen jó és különleges zenét várhatunk, és most talán az Oscar is meglesz.
2008-ban az egyik legkedveltebb amerikai író James Elroy (Fekete dália, Szigorúan bizalmas) újabb története kerül a mozikba The Night Watchman címmel. Már a szereplőgárda is igen íréretesnek tűnik, hiszen Keanu Reeves, Hugh Laurie és Chris Evans mellet az oscar díjas Forest Whitaker is szerepel a készülő filmben. Spike Lee, majd Oliver Stone után a rendezői székbe végül az a David Ayer kerülhetett, aki korábban már dolgozott együtt az íróval, a Dark Blue forgatókönyvén. Rendezőként pedig a Nehéz Idők című filmet készítette 2005-ben, és ezen mozi zenéje kapcsán dolgozott először Graeme Revell zeneszerzővel. Együttműködésük következő állomása pedig a The Night Watchman lesz. Revell ugyan az utóbbi időben rendesen megindult a lejtőn lefelé, korábbi sikereit (A holló, Nincs alku, Tomb Raider) már nem tudta megismételni. James Elroy filmjeihez azonban eddig mindig remek zenék születtek (Szigorúan bizalmas Jerry Goldsmithtől, Fekete dália Mark Ishamtől), így reménykedhetünk, hogy Revell is hozza a tőle elvárható legjobbat és felnő a feladathoz.
Bár a filmes díjakért, jelölésekért folyó kampányidőszaknak még csak az elején járunk máris rengeteg kampányoló reklámanyaggal árasztották el a stúdiók az amerikai újságokat. Érdemes megnézni, hogy az egyes stúdiók mely filmzenéket tolják az előtérbe ezekkel a reklámokkal. Sajnos nem kifejezetten a legjobbakat. Hogy mást ne mondjak Clint Eastwood idei filmzenéjét is próbálják a jelöltek közé tuszkolni, ez már önmagában is röhej, hát még maga a zene. Íme egy pár ilyen hirdetés:
A vezető amerikai filmkritikusok, a legolvasottabb filmes bloggerek, mint az elmúl években, így most is, már hetek óta folyamatosan teszik közzé tippjeiket, hogy az idei évben kik azok, akik teljesítményükkel az Oscar vagy egyéb díjak jelöltjei közé kerülhetnek. Elgondolásaik, teóriáik, tippjeik a legtöbb kategória esetében mindig helytállók és bejönnek. Bár a tavalyi évben, a Dreamgirls-t gondolták az Oscar legnagyobb esélyesének, a film viszont még a legjobb ötbe sem került be, nemhogy a legjobbnak járó szobrot megkapta volna. Más kategóriákban azonban szinte 100%-os sikerességgel tudták megmondani, hogy ki lesz a győztes. Mondjuk a tavalyi év során nem volt nehéz dolguk a színész kategóriáknál eléggé egyértelmű volt a felállás. Helen Mirren Oscarja az utóbbi 20 év legbiztosabban elnyert filmes díja volt. Az idei év már korántsem ennyire egyértelmű.
Utolsó kommentek