A korábban igen szép karrier előtt álló Klaus Badelt szakmai mélyrepülése olyan szintre ért, amikor már az is hízelgő lenne számára, ha azt mondanánk, hogy ő egy jó képességű B-kategóriás zeneszerző. Hans Zimmer egyik kedvenc tanítványa, akit a mester saját magánál is jobb zeneszerzőnek titulált, pályája elején sorra írta a jobbnál jobb zenéket, hogy csak kettőt említsek az Időgép vagy a Ned Kelly. Aztán valamiért ő lett a Karib-tenger kalózainak zeneszerzője, máig se nagyon tudni, hogy miként került ő a képbe, viszont ezzel elérte, hogy ő lett Hollywood első számú „két nap alatt megírom a film zenéjét” komponistája. Ugye nem kell részleteznem nem nagy dicsőség, ha az ember egy halom korábbi fel nem használt, vagy méginkább felhasznált zenét újravág és belepiszkál imitt-amott. Badelt pár éve majdhogynem csak ezt csinálja. Elvállal produkciókat, amihez ő és valószínűleg számtalan névtelen kisegítőzeneszerzője pár nap alatt összedobnak valamit. Jól bizonyítja ezt, hogy amikor egy film zenéje elakad, vagy nem tetszik a rendezőnek, akkor Badeltet hívják, hogy csináljon már valamit 2-3 nap alatt. Emlékezetes a Constantine vagy a Miami Vice esete, amikor a bemutató előtt pár héttel Badelt és csapata beugrott a film már megírt zenéjének feltupírozására, persze azt nem hallani, hogy bármit javítottak volna a más komponista által már megírt zenén.

Szerzőnk másik kedvenc elfoglaltsága pedig az, hogy eleve bukásra ítélt, vagy rendre gagyi produkciókhoz szállít teljesen unalmas zenéket. Ezek többségét egyébként még a zenei kiadók is messzire elkerülik (TMNT, Macskanő, Ultraviola, 16 utca). Aztán vannak még olyan munkái is az elmúlt két évből, amik alá hatásos, szép kis zenét lehetett volna komponálni, mert a témák ezt adták volna, azonban teljesen egysíkú, egyediségmentes zenéket volt csak képes ezekhez is írni a szerző (Poseidon, Premonition). Ugyanakkor meg kell említeni, mert így igazságos, hogy két remek alkotást (Rescue Dawn, The Promise) is össze tudott hozni Badelt, ezek bizonyítják, hogy nem rossz zeneszerző, csak a karrierjét, nagyrészt saját magának köszönhetően vakvágányra hajtotta.

A lejtmenet azonban nem ért véget, sőt gőzerővel halad a C-komponisták népes tábora felé, mert olyan zenékkel jelentkezik idén, mint a Csillagközi invázió 3 vagy a Skorpiókirály 2, ezek mellett pedig szállítja a tökismeretlen, többnyire csak a tékákban landoló drámákhoz és vígjátékokhoz írt zenéket is. Hajrá!